hu
en
Folytatódott a Gran Turismo bajnokság - TRM összefoglaló

Folytatódott a Gran Turismo bajnokság - TRM összefoglaló

Az első oválpályás versenyük és a rövid nyári szünet után a második felébe lépett a TRM Gran Turismo bajnoksága. Ezúttal egy a valóságban is létező, sőt a versenyzők által jól ismert Red Bull Ringre látogattak a versenyzők akik, második és egyben a szezonban utolsó alkalommal használták a GR2-es autókat és az 1 órás versenyidőt.

A nyár még éreztette hatását, két hiányzó is volt ezen a versenyen és tesztversenyzők is helyettesítettek.

Explo a HUNESZ döntője után visszatért a TRM csúcsára is, ő futotta meg az időmérő edzés leggyorsabb körét. Mögötte theunser és Malyhu1 végzett. Talán kis meglepetésre Birobi lett a negyedik és a kiváló formában lévő hatodik helyre bejövő Arnoldot is érdemes megemlíteni. A címvédő HegedusG ezzel szemben csak a kilencedik időt futotta.

A rajtnál remekül helyezkedtek a versenyzők, komolyabb balesetet most nem is hozott az indulás. A legjobban theunser és ShootTheSpeed örülhettek, előbbi csak egy helyet javított, de ezzel a vezetést vette át, utóbbi pedig hat helyet jött előre a második kanyarig.

A már már második szezonban megszokott taktikázás szokásosan érkezett, amely szerint többen az első kör végén már kijönnek a kemény gumit lágyabbra cserélni, ezáltal 1 kör alatt eleget tettek a kötelező használatának.

A csaták a középmezőnyben kezdtek kialakulni, Explo viszonylag korán a negyedik körben jött ki először gumit cserélni (lágyon rajtolt), majd a 8. körben további 5 versenyző érkezett a lágyakat lecserélni. Az első kör és már a második kör szervizelése közben is a vezetést theunser megtartotta explo előtt, a harmadik helyen viszont Laco haladt.

Innentől kezdve jött a szokásos "káosz" mivel sokszor kellett a sok lágy szakasz miatt a versenyzőknek kereket cserélni és tankolni is, ráadásul a közepes gumit is fel kellett rakni még a versenyzőknek amit mindenki máskor húzott meg. Éppen ezért Malyhu1 és HegedusG is viszonylag sok időt töltött a dobogó alsó fokán az eltolt taktikáknak köszönhetően.

A verseny kétharmadánál theunser előnye már három másodperc volt exploval szemben, aki malyhu1 előtt öt másodperc körüli előnnyel vezetett, így inkább a középmezőny hozott izgalmakat ahol ShootTheSpeed, kakes89 és Birobi is csatáztak.

8 perccel a vége előtt bekövetkezett a versenyzők rémálma, az internet hiba miatti versenyből kilépés, ezúttal Ricsi volt a szenvedő fél.

Szintén kiesett kakes89 is, aki azonban önszántából adta el a versenyt mindösszesen 1 perccel a leintés előtt........

A versenyt végül nagyon simán nyerte meg theunser, a második explo lett aki nem sokkal a vége előtt hibázott és és sok időt veszített, de meg tudta tartani második helyét, a harmadik helyen pedig HegedusG futott be aki a rossz időmérő után sok pontot mentett így. Malyhu1 lett a negyedik és markopeti az ötödik, aki nem lehet teljesen elégedett, mivel így elkezdett leszakadni az élmezőnytől, továbbá erről a futamról hiányzó mazso és sok pontot veszített így.

Folyatás most csütörtökön a Dragon Trail versenypályán a megszokott időben 20:10-től, GR4 kategóriával.